Könnyek

Ha könnyes szemekkel térsz éjjel nyugovóra

Mert közelsége nélkül telt el egy újabb óra

Ha a bánat már nagyobbra nőtt, mint a szerelem

Ott leszek és meggyógyítom darabokra tört szívedet

Ha az életedet veszed újra fontolóra

És a szívedet próbálod meggyőzni, hogy végleg leteszel róla

Mert a bánat már nagyobbá vált, mint a szeretet

Ott leszek és megmentem összetört lelkedet

Bízz bennem, én elkaplak, ha zuhansz

Feltárom előtted az utat, amelyet hiába kutatsz

Széttárom szárnyaimat és elrepülök veled oda

Ahol minden egyes pillanat egy valóságos csoda

Mert én vagyok az őrangyalod

Ha eleged lett már a magányos éjszakákból

És semmi jót már nem vársz a nagyvilágtól

Összeroskadva sírsz, nem tudva mit kaphatsz még a sorstól

Ott leszek és megvédelek a bizonytalan holnaptól

Ha elveszted a hited, és nem tudod, merre szaladj

Jussak eszedbe újra, és ismét felém haladj

Mondj csak annyit, hogy társaságra vágysz

És én ott leszek mindig, hogy szívemmel újra játssz!

Félek, hogy ha megvalósítanám az álmomat, már nem lenne miért élnem.
 Félek a nagy csalódástól, és inkább csak álmodom az egészről. 
Tudom, melyik utat kell követnem, és megteszek mindent,
 ami tőlem telik, hogy méltósággal végigmenjek rajta.

   

Szerelem

A szerelem olyan, mint a kábítószer. Először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek. Aztán másnap többet akarsz. Még nem váltál függővé, de annyira jólesett az az érzés, hogy azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek. Ha két percre eszedbe jut a szeretett lény, hát három órára elfelejted. De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függővé válsz. Ekkor már három óráig gondolsz Rá, és csak két percre tudod elfelejteni. Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját. És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja, amire szüksége van, Te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért. “Néha vereséget szenvedünk. De a vereséget úgysem kerülhetjük el. Ezért aztán még mindig sokkal jobb, ha az álmainkért vívott harcban veszítünk el néhány csatát, mint ha úgy szenvedünk vereséget, hogy azt sem tudjuk miért harcoltunk.”

Lélekszerelem

Amikor két ember a szíve mélyén egyesül,
Képesek megtörni a bronz vagy a vas erejét is.
Amikor pedig két ember szíve mélyén megérti egymást,
a nyelv, amelyen szólnak, édes lesz és lenyűgöző, mint az orchideák illata.”
“Oly sokféleképpen össze lehet törni egy szívet. A mesék teli vannak szerelemtől összetört szívekkel, pedig igazán csak az töri össze a szívet, ha elvesszük tőle az álmokat – legyenek azok bármilyen álmok.”“Nem lesz könnyü, iszonyú nehéz lesz. Minden nap meg kell küzdenünk, de én erre vágyom, mert akarlak téged mindenestül, örökre, együtt, minden nap.” “Ha szeretsz, sebezhető vagy. Szeress bármit, és biztosra veheted, hogy megszakad a szíved, de legalábbis sebet kap. Ha érintetlenül meg akarod őrizni, ne add senkinek, még egy állatnak se! Óvatosan bugyoláld be mindenféle kis hóbortba és kedvtelésbe, gondosan kerülj minden kötődést; zárd be jól önzésed ládikójába!
De ott a koporsóban – ott a biztonságos, sötét, fülledt éjszakában elváltozik majd. Nem törik össze, törhetetlen, áthatolhatatlan, megválthatatlan szív lesz belőle.”
“Biztos vagyok abban, hogy sem távolság, sem halál, avagy távollét szét nem választhatja azokat, kiket egy lélek éltet, egy szeretet füz össze.” Időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik. Ami elmúlt, annak múlttá kell válnia, s ha nem akar, akkor tudatos munkával azzá kell tenni. Maga az idő nem teszi azzá – segíteni kell neki.”
“Két kis érzelmet sok kilométerrel elválasztani egymástól, olykor elegendő arra, hogy nagy szerelmet hozzon létre.”

Remény

A bizonytalanságban élek minden napptól félek,nem tudom mit remélek.Vajon valaha boldog leszek veled nem tudom áááá az idő gyorsan pereg,és én nem tehetek mást csak várok már mondtam a fájdalommal karöltve járok.Elfáradt a testem meggyötört a lelkem éjjelente sírva az ágyamban fekszem gondolkodom azon ,hogy másképp is lehetne jólenne ha a szerelmem mellettem lehetne.Hosszu minden éjszaka mit nélküle töltök el majd ejön a reggel ami megint nem érdekel ,nem érdekelnek a napok nem érdekelnek a hetek, nem érdekelnek a színek én már más világban élek.Egy világban minek neve fájdalom és szenvedés ott ahol nincs hit és a remény is kevés .Nem tudom mát mit teszek csak azt hogy kiért az idő csak telik de vajon miért...

Hírtelen

És ekkor hirtelen, egy pillanat alatt, egyszer az életben meglátsz valakit, és tudod, hogy minden álmod valóra vált. Olyan ez, mint amikor felébred az ember, a feje még kába, a látása homályos, nem is tudja pontosan miért, aztán hirtelen, a reggeli kávéivás közepén eszébe jut az álma. Először csak az álom kis szelete, aztán nagyobbik része, aztán az egész. Fölidéződik hirtelen a teljes történet színhelyestől, szereplőstől. Ismerős lesz az egész, és az ember szeretne visszajutni az álom színhelyére. De nem tud. Akármennyire próbálja, nem tud. Az álom üldözi majd tovább. Lehet, hogy egy napig. Lehet, hogy egy életen át. Ezt is megtehettem volna. Megtehettem volna, hogy hagyom, hogy a képed üldözzön egy életen át. De ezt nem akartam. Elhatároztam, hogy inkább rohanok, mint egy őrült, hogy visszajussak az álmomhoz, mielőtt túl késő lenne mindkettőnknek. Ezért jöttem el hozzád. Nem tudtalak volna csak úgy, könnyedén elveszíteni, nem bizony, ennyi év várakozás után.

Gondolatok

Egészen biztosan nincsen más, csak az adott pillanat egyetlen célja. Az ember egész élete pillanatok sorozata. Ha valaki teljes mértékben megérti a jelen pillanatot, semmi más tennivalója nem lesz, és semmi mással nem kell foglalkoznia. Élj hűen az adott pillanat egyetlen céljához.Mindenki hagyja, hogy a pillanat elillanjon, aztán keresi, mintha azt hinné, valahol máshol meglelheti. Úgy tűnik, senki sem vette ezt észre. De ha már szilárdan megragadtuk, tapasztalatot tapasztalatra kell halmoznunk. Ha az ember ezt egyszer megérti, attól a pillanattól kezdve más ember lesz belőle, habár, lehet, hogy nem mindig fogja ezt észben tartani.""Nem számít,mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor.
És ezért meg kell bocsátanod neki.
Hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc
a lerombolásához.
Hogy nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy a
barátok változnak.
Hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis
mi vagyunk felelősek.
Hogy vagy Te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak
Téged.
Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami
szükséges volt, szembenézve a következményekkel.
Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel.
Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem
tudják, hogyan mutassák ki.
Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a
kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik
segíteni fognak neked felállni.
Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te
szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével.
Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok
balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné.
Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek
többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak

Érdek

Nem érdekel, miből élsz. Azt akarom tudni, mire vágysz, és, hogy szembe mersz-e nézni vágyaiddal. Nem érdekel, hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e. hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért, és azért a kalandért, hogy életben vagy. Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül. Azt akarom tudni, elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai, hogy összezsugorodtál, és bezárkóztál-e már a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom. Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e fájdalmadat, és fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy mindenképp megváltoztatni akarnád. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni, az eksztázistól megrészegülve, anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak, és emlékezzünk emberi mívoltunk korlátaira. Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e. Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz. Hogy elviseled-e a csalás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet. Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e, s ezáltal megbízható. Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem minden nap pompázik, és, hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríteni életed. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni, és a tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen! Nem érdekel, hol élsz, és mennyi pénzed van. Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek mindazt megadd, amire szükségük van. Nem érdekel, ki vagy, és hogy kerültél ide. Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe, és nem hátrálsz-e meg. Nem érdekel, hogy hol, mit és kitől tanultál. Azt akarom tudni, hogy mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van. Azt akarom tudni, tudsz-e egyedül lenni önmagaddal, és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál.""Mindenki maga irányítja sorsát; mi magunknak kell megteremtenünk boldogságunk okait. Csak mi tartozunk ezért felelősséggel, senki más.”

Álmodunk

„Álmodunk és vágyakozunk – mert mindezek nélkül szegényebbek lennénk. Álmodni annyi, mint átváltozni, hiszen sosem álmodjuk azt, hogy alszunk, és álmodunk. Álmodunk, és értetlenül állunk a világ előtt, melybe álmodjuk magunkat. Álmodjuk, hogy nevetünk, és álmodjuk, hogy sírunk. Álmodjuk, hogy hatalmasok vagyunk, és álmodjuk, hogy porba hullunk. Álmodjuk, hogy élünk, és álmodjuk, hogy meghalunk. Álmodjuk, hogy az élet valóság, majd pedig hiszünk benne, hogy álmaink valóra válnak. Hiszünk, mert álmainkban hinni annyi, mint egész életünket álomban tölteni, s élni az életet, melyet álmodunk magunknak.

Nem vagyok...

Nem vagyok jó ember, se rossz

Nem haragszom, s nem vádolok

Nem érzem izét az édes bűnnek

Nem értem, miért vagyok hűtlen....

Minden kívánságom szinte valóra váltják,

Szeretnek, s nem eresztenek....

Némán állok elébe a jövőnek,

Gyertek évek, gyertek...jöjjetek....

De mégis felteszem magamnak

Az egy kérdést, mi bennem marad

Miért érzem ezt a kint, a vágyat

Melynek tárgya nem Ő, TE vagy.

Nem bírok már vidámnak lenni,

többé már nem őszinte a mosoly

nem szívből jön az ölelés, a csók

mert nem tiéd, nem tőled kapom.

Volt egy napom, tán percem

hogy megfontoljam életem

de gyáva voltam, nem bíztam benned

s tán önmagam hűsége is oda lett.

Nem jön vissza a pillanat esélye

félő, a vágyad már tovaszállt

itt voltál, éltél bennem

s meghagytad szíved lenyomatát.

Bíztam abban a csalfa hitben

engem semmi el nem tántorít

eltervezett szép remények

valóra váltják majd álmaim.

És most kérdem önmagamtól

könnyekkel küszködve, csendesen

milyen álmok, mely vágyak azok

melyek szertefoszlanak íly hirtelen.

Új az érzés és új a bánat

ez mind, mi most bennem él

egy vágy hajt percről percre

hozzád bújni, ölelni még.

Védj meg a holnaptól s a mától

mert harc dúl bennem hevesen

szaggat a kín, fáj az érzés

Szeretlek,.... erről nem tehetek.

Mert mi más fájhat ennyire

Mitől szomjazom...

Miért nem jön álom a szememre

S mitől fázom oly nagyon.

Miért van az hogy nélküled

Értelmetlen minden

Tegnap még volt egy életem

Ma már romba dőlt, nincsen

Mert nélküled nem élet

Csak a percek múlnak csendben

S míg én néma vagyok s tán vak

Te már nem leszel itten.